Nagypapa szerint a Világ...

Hazám-hazám, és az arcok...

Hazám-hazám, és az arcok...

Ha egyes szereplőkben ön valóságos személyekre ismer, az lehet a véletlen műve. Vagy nem.

Decemberben "kishazámban" jártam. Voltunk barátainkkal egy előadáson is, ahol felhangzott a Hazám-hazám, a Bánk bánból. Szép volt, bár nekem a Simándy-féle az etalon, utána már nehéz jót adni. De támogassuk a fiatal művészeket, meg a hazaszeretet.

Na, itt vagyunk.

Barátom mondta, hogy közben nézte az arcomat (mint migránsét, disszidensét, stb.). Nem tudom mit keresett rajta, ezt nem fejtette ki. (amúgy meg bármit is keresett volna, öreg sales-es róka vagyok, azt látnak az arcomon, amit akarok..)

Talán azt, hogy sírok-e? Vagy bánkódok? Meghatódok-e?

Azt hiszem most sem érti, miért mentem el. És van egy szomorú hírem, ha eddig nem, akkor ezután se nagyon fogja. Írhatnék persze ide mindenféle dolgokat a közéletről, az emberek butaságáról, tunyaságáról, de már annyiszor és annyi helyen megtettem, hogy még egyszer már nincs kedvem.

Másik barátom szintén maradt a "szent-földön". Beszélek vele nemrégiben, mondom, hogy elég ingoványos a terep mostanában, már a volt haverok (S. "G" Lajos) sincs biztonságban. Azt mondja, nem érdekli a nagyok belharca. Valahogy nem esett le neki, hogy ha fent nevezett egykori harcostárs is erre a sorsra juthat, mi vár vajon a kisemberekre, akik soha nem is számítottak? Igen, talán el lehet bújni valahol vidéken, de mi van, ha egy vidéki kis-kommiszárnak tetszik meg a tulajdonod (házad, nőd, lovad, stb.)?

Másik ismerősünk is bizonygatja, hogy "itt" (Magyarország) is pont olyan jó a helyzet, mint mondjuk UK-ben. Azt nem volt időm megkérdezni tőle, hogy akkor miért van több százezer magyar UK-ben, és nem fordítva?

Elküldtem már sokszor őt is:

martin_niemoller_1952.jpg

 

Német Fordítás
Als die Nazis die Kommunisten holten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Kommunist.
Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.
Als sie die Gewerkschafter holten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Gewerkschafter.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Als sie die Sozialisten einsperrten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Sozialist.
Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.
Als sie die Juden einsperrten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Jude.
Amikor a zsidókat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.
Als sie mich holten,
gab es keinen mehr,
der protestieren konnte.
Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.

 

De olyan ez, mint az ejtőernyős kétforintos: lassan esik le... :(

Ami pedig még kevésbé esik le, hogy a hazát nem úgy lehet szeretni, hogy egy kupac nemzeti színűre festett sz@rt ünneplünk fennkölt arccal. Hanem ha tényleg érzünk felelősséget a hazánk iránt, akkor próbálunk tenni a javára. 

Mint a gyereknevelésnél. Kevés az, ha büszkén nézünk a "kisszarosra". Tanítani, nevelni is kell. Ja, és 4 éves kor felett mondhatsz bármit, ott már csak a példa nevel (pluszban is mínuszban is)

Röviden:

amiert_a_rendszer_mukodik.jpg

A legszomorúbb, hogy amiket mond az ember évek alatt, és beigazolódnak, megtörténnek, az se számít. Vannak, akik nem hagyják, hogy a tények megzavarják a tisztánlátásukat.

Ez a szomorú.

Bocsi, ha megbántottam valakit, de kikívánkozott belőlem.

 

Szólj hozzá! Tovább
Hazám-hazám, és az arcok... Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Nem is akarjátok... Nem is akarjátok...
  • Teccettek volna.... Teccettek volna....
  • Barabbást! Barabbást!
  • OGYM-nél jártam OGYM-nél jártam
  • goodbye!.. goodbye!..

A bejegyzés trackback címe:

https://nagypapaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr838269156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nagypapa szerint a Világ...

Majd én (Nagypapa) megmondom, mitől megy a villamos...! Meg hogyan kellene mennie a Világnak, meg ilyesmi.

Keresés

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2019 december (1)
  • 2019 március (1)
  • 2019 január (1)
  • 2018 november (2)
  • 2018 április (1)
  • 2017 július (1)
  • 2017 január (1)
  • 2016 július (1)
  • 2016 június (1)
  • 2016 április (3)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML
Nagypapa megmondja!...
süti beállítások módosítása
Dashboard