Nagypapa szerint a Világ...

Otthon unatkozni

Otthon unatkozni

Azt mondja a gyerekem (az egyik, nem fontos most, hogy melyik a háromból), hogy

"nem akarok milliomos lenni, és nem dolgozni, csak otthon ülni egész nap"

Miután kiröhögtem magam (magamban, diszkréten), nézzük milyen is egy unalmas élet. Mondjuk ez az év (2019)

(több helyen technikai okokból galériában vannak a képek. Ha a kép jobb alsó sarkánál egy jelet látsz, vagy több "kép ikonnak tűnő jel" van egymás hegyén-hátán, akkor csak kattints oda, lesz ott pár kép. Vagy ha a kép fölé viszed az egeret és azt írja, hogy "kattints ide a galéria megnyitásához", nos az lesz az... Bocs a technikai bénázásért, de utólag már nem szerkesztem át a fotókat.) 

Kezdhetem akár a Szilveszterrel is, ami egy klassz kis vitorlázó repüléssel indult (ok, ez még 2018. de majdnem ez az év. Egy nap. És a 2019-esnek sincs még vége)

borito_vit_rep.jpg

Január elején jöttem vissza UK-be Magyarországról. Nem kellett rohannom, jöhettem akkor amikor már olcsóbbak a jegyek. Aztán hó végén kiugrottam a legnagyobbhoz egy hétvégére Koppenhágába, hogy kipróbáljam a repülőgép szimulátorát. Meg persze dumáltunk, söröztünk, mászkáltunk a városban.

cph.jpg

Februárban voltunk két önkéntessel (a múzeumból) Yeovillben a Fleet Air Arm Museum-ban (UK Haditengerészeti légierő)

yeovil.jpg

és elugrottunk Magyarországra a Borjour Magnumra. Egy egész komoly bor kóstolós eseményre.

borj.jpg

Februárba még a Bristol Aerospace is belefért:

brs_ae.jpg

Áprilisban Franciaországban voltunk, pár napot csavarogtunk kettesben, aztán meglátogattuk unokaöcsémet és családját. Eltöltöttünk ott pár kellemes napot. Április végén még visszaugrottam hozzájuk pár napra, mert volt egy olyan esemény amire meghívtak, és jó is volt, érdemes volt elmenni. (galéria)

 

Júniusban és júliusban voltam ismét Magyarországon egy konferencián, meg egy (35 éves!) osztálytalálkozón.

bp1.jpg

unicum.jpg

De júliusban mentünk is vissza kocsival egy hosszabb nyári nyaralásra. Ami szintén fantasztikusan sikerült. Közben ugrottam tandem ejtőernyős ugrást 4000 m-ről.

tibi_0132.jpg

 

hu1.jpg hu2.jpg hu3.jpg  hu4.jpg

Hazafelé megálltunk Németországban megnéztünk egy műszaki múzeumot (sok repülővel).

ger1.jpg

Plusz Londonban is voltunk egy kis kirándulásra (ottalvós, nem csak jövünk-megyünk).

l1.jpg l2.jpg l3.jpg

 

És amikor visszaértünk, akkor még családdal, baráttal is mentünk itt pár érdekes kört.. :)

c2.jpg c1.jpg

Augusztus végén Brigthonban voltunk a barátainknál, úsztunk az óceánban. Meg előtte voltunk a nyugati parton, ott is csobbantunk.

b1.jpg

Szeptemberben Egyiptom (Dahab) kipróbáltuk a búvárkodást is.

diving.jpg

És voltunk a Sínai hegyen, megmásztuk, megnéztük a napkeltét a csúcsról, lefelé pedig a Saint Catherine's monastery (Szent Katalin Kolostor) -t, ami ha jól tudom a legrégebbi, ma is (és folyamatosan) működő kolostor. A legenda szerint itt található az a csipkebokor, amit Mózes látott...

Hazafelé volt időnk Milánóban is szétnézni egy kicsit

 milan.jpg

A közbenső időkben szerdánként járok egy helikopter múzeumba (The Helicopter Museum, Weston-Super-Mare) és egy helikoptert restaurálunk pár nagyon jófej angol önkéntessel együtt. Múlt szombaton az egyiküknél volt a "brigád karácsonyi party" (csak mondom, angolok nem hívnak csak úgy meg a saját otthonukba. De voltunk már a másik önkéntesnél is, itt UK-ben és Franciaországban is.)

Novemberben voltam a Vertical Expo-n Farnborough-ban

verexp.jpg

Szülinapomon volt itt a barátom, csatangoltunk erre-arra, és volt meglepetés buli is..

Közben szervezzük a Bristoli Könyvmoly Klubot

brs_kk.jpg

Jövőhéten utazunk Magyarországra Karácsonyi szünetre, de ebben lesz megint országjárás, gasztro-túra, meg sok egyéb.

Aztán majd ha januárban (7-én) visszajöttem, akkor az önkéntesekkel megyünk még a Bristol Aerospace múzeumba is. Január végén meg ismét Koppenhága... ;)

Ja, és persze év közben voltunk UK-ben is pár helyen, amit hosszú lenne felsorolni...

Szóval ilyen egy "unalmas élet" :D

ford.jpg

És nem, nem panaszkodtam.

 

Szólj hozzá! Tovább
Otthon unatkozni Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Brexit káosz (fogadunk?..) Brexit káosz (fogadunk?..)
  • Szar alakok nemzeti színű zsinórral átkötve... Szar alakok nemzeti színű zsinórral átkötve...
  • Mondom én... Mondom én...
  • Változások Változások
  • Origó Origó

A bejegyzés trackback címe:

https://nagypapaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr8915352530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nagypapa szerint a Világ...

Majd én (Nagypapa) megmondom, mitől megy a villamos...! Meg hogyan kellene mennie a Világnak, meg ilyesmi.

Keresés

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2019 december (1)
  • 2019 március (1)
  • 2019 január (1)
  • 2018 november (2)
  • 2018 április (1)
  • 2017 július (1)
  • 2017 január (1)
  • 2016 július (1)
  • 2016 június (1)
  • 2016 április (3)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML
Nagypapa megmondja!...
süti beállítások módosítása
Dashboard