Lemondott Gyurcsány. Na jó, egyelőre csak felajánlotta lemondását. De ez csak technikai különbség. mondhatnám, hogy ideje volt, de mint egy korábbi posztban már rebegtem, nincs olyan, akire most jószívvel rábíznám az országot. Még leginkább tán a Bokrosban bíznék, de itt nem részletezett okok miatt ő nem lesz. Azért majd kiváncsi leszek, hogy 1, ki vállalja el 2, kit fogadnak el? Egyik sem egyszerű kérdés.
Azért a világ nem fogadta tragikusan. A Forint nem szakadt be (bár igen, gyengült), az ellenzék meg elég kevésnek tűnik ahhoz, hogy igazán hasznot húzzon az egészből. Magyarán balf@sz*k ahhoz is, hogy ezt kihasználják...
Nekem végül is szinte már mindegy. Egyre inkább kezdem függetleníteni magam a forinttól is, meg a magyar gazdaságtól is. Persze ez nem megy egyik napról a másikra (de ahogy a vasútnál mondják ami késik nem pontos.) Az mondjuk nem esik jól, hogy (egyébként 20 vagy 200 éve) elqrják az országot/helyzetet, de hogy egy klasszikust idézzek: Teccettek volna forradalmat csinálni!
De nem csináltunk. És most ott tartunk (persze szigorúan szerintem), hogy vagy elzavarjuk az összes bohócot (szóval MINDET), aki az elmúlt 20 évben egy napot is volt képviselő, vagy szívunk még sok-sok évig.
Ugyanakkor nem szeretnék hosszú távú jóslatokba bocsátkozni, mivel még gyerekkoromban, 1986-ban egy unalmas ünnepségen (nov.7.?) azt beszélgettük a haverommal, hogy vajon mikor húznak ki az ororszok az országból? Nyílván nem volt olyan sok rálátásunk (vidéki gyerek vagyok/voltam), de egyöntetüen azt gondoltuk, hogy mi azt már nem érjük meg, de jó esetben tán a gyerekeink igen. Aztán pár év múlva elhúztak. Ki tudja most is mi lesz?
Egy pezsgőt nyertem, amikor egy barátommal abban fogadtunk az öszödi beszéd után, hogy GYF marad-e az év (2006) végéig. Azt mondtam marad, mert ez nem egy olyan ország, hogy elzavarják. Aztán még vitt a lendület, fogadtunk abban is, hogy kihúzza-e a cíklus végéig? Kellően rezignált voltam, így arra fogadtam, hogy igen. Egy pezsgő ide, egy oda. Végül is olyan sokat nem tévedtem...
Arról nem is beszélve, hogy ez nem egy végső, teljes lelépés. Szinte biztos, hogy már most 2014-re készül. Ne legyen senki naív, hogy tényleg elhiszi: ennyi volt.