Good bye Sláger & Danubius!
Fene se gondolta volna. Tuti befutónak látszottak. Még úgyis, hogy „nem rájuk írták ki a pályázatot”. Ami végül is nem lett volna unfair, hisz demokrácia van, meg piacgazdaság, meg ilyesmi. Állítólag.
Merthogy ez Balkanisztán. A politika megint jól beletenyerelt a játékba.
Nem mondom, szerettem is, untam is egy kicsit őket. A Danubiust még gyerekkoromban kezdtem hallgatni, mikor még csak németül nyomták. Nem tegnap volt. Mondjuk mostanában már csak amolyan „tartalék adó” –ként volt beállítva, ha máshol nincs jó zene.. hiába, kiöregedtem a reggeli műsorukból. Viszont a Slágeren bírtam a Boros-Bochkor-Voga féle Bumerángot. Általában szétröhögtem magam rajtuk reggel a kocsiban melóba menet (igen, mostanában ilyen is van..)
Nem gondolom, hogy a változásnak mindenáron ellen kellene állni, de most nagyon úgy néz ki, hogy ez nem egy tiszta játék volt. Sokkal inkább politikai döntés. közelegnek a választások, és kellett „mindenkinek” egy saját homokozó, ahol építgethetik a saját homokváraikat. Dedós dolog. És egyelőre úgy néz ki, hogy bevételben sem fogják tudni hozni az ígéreteket. Akkor meg majd nézünk bután, hogy hogyan is van ez kérem szépen?! Persze utólag visszalapátolni a sz@rt a lóba… Az elég bajos.
De ne legyen igazam. Csak ennek megint olyan szar szaga van. Mint itt annyi mindennek itt mostanában.
Pár napja (meg ma) írtam valakinek a blogjába. Arról értekezik, hogy milyen sikeresek is lehetnének a magyar vállalkozók, ha iszonyú becsületesen befizetnének minden adót. Én (meg még páran) erősen kételkedtünk ebben (azért van némi gyakorlati háttere a kétkedésünknek). Ott írtam, hogy nekem már mondták pár (munka) helyen, hogy ha nem tetszik, el lehet menni. Elmentem, és valahogy mindig jobban jártam, mintha maradtam volna. Most már országos szinten mondják, és lassan tényleg el is megyek. Ezen (is) dolgozok.
Aztán utána ne sírjon senki (pl. Apech, Önkori, stb.), hogy jaj Istenem, nincs bevétel adókból! talán mondtam (írtam) már. Amikor volt az apech ellenőrzésem, mondtam is az ellenőrnek, hogy maguk butábbak a legegyszerűbb földművesnél, mert annak van annyi esze, hogy nem eszi meg az összes búzát, mert kell jövőre is a vetőmag. Nem értette. nem is csodálkozok már. :(
Közben olvasok egy másik cikket:No comment...
Az adóhatóságok számára új kihívást jelent a gazdasági válság, ami a nemzetközi tapasztalatok szerint a GDP-nél is jobban mérsékli az adóbevételeket. Szikora János, az APEH elnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) szerdai rendezvényén arról beszélt, hogy adóhivataloknak is érdekük, hogy segítsék az adózókat, hiszen - mint fogalmazott - "nyírni kell a birkát, nem levágni".
No comment...