Megint eltüntem egy kicsit. 

Így jár az, aki sokat dolgozik. Veszélyes is ez, mert tudjuk: "aki egész nap dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni!" Hát ez az. Tök szívás, hogy néha mégis kell dolgozni, mert kell a pénz a "tűzoltásra". :( Főleg ha több oldalról támadnak, akinek meg fizetnie kéne, az meg elég ügyesen húzza az időt. Na mindegy, ez igazándiból magánügy, csak amolyan magyarázkodás az eltünésre ;)

Az ünnep (márc.15.) alatt is inkább pihiztem, mert előző nap is melóztam (utalás az előző bekezdésre), de valahogy már az ünnep (-ek) se a régi(-ek). Régen (mondhatni gyerekkoromban) még olyan szép volt minden. Volt egy valami (az aktuális hatalom), amit lehetett nem szeretni, félig titokban lázadni az ünnep ürügyén. Ma meg szar a kormány is, meg az ellenzék is. De még a "harmadik-út" is. Na most lázadj, vazze'! De ki ellen?! Eh, elkúrták nekünk már ezt a kis örömöt is.

Egy időben (pár évig) még kokárdát se tűztem ki, mert nem akartam, hogy azok közé soroljanak, akik méter átmérőjű kokárdával diszmagyarkodnak (észrevetted a hasonlóságot a malomkeréknyi kokárda, meg a Nagy Honvédő Háboró Veteránjainak fél mellét beborító kitüntetés halmaz között?)

Érdekes, hogy akiknek most a legnagyobb arcuk van, hogy ők mekkora "anti-kommunista/liberál-bolsevista/kapitalista/stb. (nem kívánt törlendő), azok valahogy nem voltak ekkora hősök '89-ben?!

Erre mondják, hogy ha:

-'45-ben annyi partizánunk lett volna, mint ahányan '47-ben annak mondták magukat;

-'56-ban annyi forradalmárunk lett volna, mint ahányan '90-ben annak mondták magukat;

Akkor most nagyon birodalom lennénk, mint Kína meg az USA együtt.

Már régóta tervezem, hogy mondok pár okosságot a nagy magyar történelmi tényekről. Szóval nekem teccik ez az ország, jól is érzem magam, mint magyar (persze lenne min javítani), de azért gondoljuk csak el, hogyan "vettük"? Adtunk érte egy fehér lovat. És persze utólag mondtuk, hogy a lovat az országért adtuk (holott az elején ajándék volt...). Na most csodálkozunk, hogy kicsit ferdén néznek ránk errefelé?...

Büszkén mondogatjuk, hogy külföldön az a mondás járja, hogy a magyar az, aki a forgóajtón utolsónak megy be, de elsőnek jön ki. Marha büszkék vagyunk rá, csak azt nem akarjuk észrevenni, hogy ezt nem túl hízelgő hangsúllyal mondják...

régi vicc: qurvára megy a pénz, mondta apám is, meg anyám is, csak más-más hangsúllyal...

Ja és még egy gondolat a végére. Manapság sok mű-magyar tépi a száját, hogy fuj-fuj EU ("monnyon le!"). Csak ezek az emberek (...) nem ismerik a saját történelmünket! Emlékezzünk csak: Szent(!) István király mit mondot anno? Magyarok, ennyi volt a pogányság, most megyünk Európába (EU..), lesz egy (idegen) Isten, azt lehet szeretni, pogány szokások törölve, új törvények, új értékek, akinek nem tetszik, azt felnégyeljük (lásd. Koppány), aszt jól van. Szóval ugyanazt csinálta (mert érdekes módon ugyanaz volt a helyzet), mint most: integrálódunk vagy eltűnünk. Na ennyit erről.

Jóccakát! (tudom, a gondolkodás az egyik legnehezebb dolog a világon, de hidd el, azt fizetik a legjobban! ;) )