Nagypapa szerint a Világ...

nyugdíj: csak azért is!

nyugdíj: csak azért is!

Rohadt szemét, aljas tolvaj banda.... #@!*....

Tudnám még folytatni, de minek?..

Nekem ebből qurvára elegem van. Aki ezt akarta (és erre szavazott), annak gratulálok, megkapta! Ha még most sem ébredt fel, nem is fog.

Egy dolog, hogy lenyúlják az én(!) pénzemet a megkérdezésem, de főleg a beleegyezésem nélkül, de amit most kitaláltak a magánnyugdíjakkal, az már csúcs.

Persze nem csúcs, fognak ezek még ennél "csúcsabbat" is kitalálni, de már nem érdekel. Hogy a Tejesembert idézzem: egészen konkrétan le-szarom!

Ha a fejük tetejére állnak, akkor se lépek ki a magánnyugdíjpénztárból, amíg létezik (persze majd tesznek róla, hogy ne létezzen..)

Én meg elhúzok a f@szba' innen. 

Elrendezem a dolgaimat, és megyek. Nekem elég volt. Ennyi birka mellett (akik még mindig nyálasan bólogatnak Viktor királynak) úgyse érezném jól magam. Plusz ha nem fogom be a pofámat, úgyis a t*k*mre fognak lépni, mint anno az ötvenes években volt divat.

Sajnálom Magyarországot, hogy ilyen szarháziak kezébe került, de nem érzem magam elég erősnek, hogy kitartsak amíg megpusztulok.

Mondjuk azt feltételezem, hogy ezek a véglények előbb-utóbb megbuknak, de ahogy elnézem, jön helyettük másik hülye.

Élek a globalizáció adta lehetőségekkel és elmegyek, mint tették sokan '56-ban. És akkor se ők jártak szarul, hanem aki "kalandvágyból itthon maradt".

Azért persze fáj ez, de nem kell birka mód menni a vágóhídra.

Sajnálom.

1 komment magyarország nyugdíj magánnyugdíjpénztár Tovább
nyugdíj: csak azért is! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
1 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Miért nem bírjuk az MLM-eseket? Miért nem bírjuk az MLM-eseket?
  • A kemény munka meghozza a sikert! A kemény munka meghozza a sikert!
  • "És ha elutazol, akkor el vagy utazva" "És ha elutazol, akkor el vagy utazva"
  • Hazám-hazám, és az arcok... Hazám-hazám, és az arcok...
  • L0'f@sz ez, nem ellenállás... L0'f@sz ez, nem ellenállás...

A bejegyzés trackback címe:

https://nagypapaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr742471380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy-Papa 2010.11.25. 16:51:06

kis kiegészítés, hogy eddig mit halandzsáztak össze (-vissza):
zugfirkasz.blog.hu/2010/11/25/mnyp_gameover
hazug embert előbb utolérik?... (remélem!)
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:

Nagypapa szerint a Világ...

Majd én (Nagypapa) megmondom, mitől megy a villamos...! Meg hogyan kellene mennie a Világnak, meg ilyesmi.

Keresés

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2019 december (1)
  • 2019 március (1)
  • 2019 január (1)
  • 2018 november (2)
  • 2018 április (1)
  • 2017 július (1)
  • 2017 január (1)
  • 2016 július (1)
  • 2016 június (1)
  • 2016 április (3)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML
Nagypapa megmondja!...
süti beállítások módosítása
Dashboard